Szombaton indított nagyszabású akciót a Hamász és az Iszlám Dzsihád Izrael területe ellen. Az akció 1973 óta a legsúlyosabb betörés volt a zsidó állam területére, már ezer felett van a halálos áldozatok száma, emellett számos katonai célpontot is megsemmisítettek. Jeruzsálem a kezdeti tanácstalanságot követően gyorsan ellentámadást indított, most állandó bombázásokkal készítik elő a terepet egy várható szárazföldi akcióra a palesztin szervezet ellen. Az események újra az egész világ figyelmét a megoldhatatlannak tűnő konfliktusra irányította. Ezen belül is sokak számára meglepetés, hogy az elszigetelt Gázai övezetből a Hamász ilyen méretű akciót tudott megvalósítani. A válaszokat még az egész világ keresi, de van pár tény, ami segít eligazodni a palesztin mozgalommal kapcsolatban.
Pakisztánban meghalt legkevesebb kilenc rendőr, további 16 pedig megsebesült hétfőn, amikor öngyilkos merénylő támadt az őket szállító teherautóra - közölte a rendőrség.
Egy hét után újranyitották azt a határátkelőt Afganisztán és Pakisztán között, amelyet a kabuli tálib vezetés Pakisztán megállapodásszegésére hivatkozva lezárt, ezzel több ezer áruszállító kamion torlódását okozva.
Öngyilkos merénylet történt egy oktatási intézményben pénteken Kabul nyugati részén, legalább 19-en meghaltak, sok a sebesült.
Egy kabuli mecsetnél az esti ima közben elkövetett hatalmas bombatámadásban legalább 10 ember, köztük egy híres imám meghalt, és legalább 27-en megsebesültek.
Öngyilkos merénylet történt egy síita mecsetben az afganisztáni Kandahárban a pénteki ima közben – írja a Washington Post.
Mintegy másfél tucat megállapodást írhatnak alá a felek.
Nagyköveti szinten elvben megállapodtak a tagállamok erről.
Három év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget halmozott fel a cég.
Mire megy vele?
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Az MHC Mobility hazai vezetőjével beszélgettünk.